EMBER ÉS GÉP

Interim mérnöki szolgáltatásunk során organikusan, élő szervezetként tekintünk a termelőegységre. Egy szervezetben az összes testrésznek megvan a maga funkciója, amiben a legprofibb. Ehhez hasonlóan felmérjük a vállalatban a meglévő kompetenciákat, valamint a kollégák szeretem/nem szeretem tevékenységeit és tanulmányt készítünk a vállalkozás fejlesztéséről.

Az átszervezés hatására a munkatársak sokkal jobban érzik magukat a munkakörükben, és megszűnik a halogatás a nemszeretem feladatok átdelegálása miatt. Ezáltal érzik a kollégák, hogy törődnek velük, a rájuk szabott munkakört sajátjuknak élik meg. Egyfajta tulajdonosi szemléletük alakul ki, hatékonyságuk robbanásszerűen megnő, létbiztonságérzetük nagymértékben javul. Önállóan dönteni képes specialista alkalmazottaink lesznek, amivel a fluktuáció is csökken, hiszen ilyen személyre szabott munkakört nehezen találnak máshol.

A gyártósor jóval kötöttebb környezet, de itt is az emberközpontú szervezéssel versenyelőnyünk van. Felmérjük az operátoraink képességeit, fizikai erő, látás, kézügyesség, tanulási hajlam szempontjából, majd az eredmények alapján osztjuk be őket a gyártási folyamat megfelelő munkahelyeire, így garantálva a sikerélményüket.

A gyártóüzemi környezet több egészségkárosító hatással is bírhat az ott dolgozókra, ezek határértékeit szabványok szabályozzák, amelyek felett munkavédelmi eszközöket kell viselni. Gyártósorok, berendezések telepítésekor mi mindig úgy tervezünk, hogy a szabványoknál sokkal szigorúbb saját határértékeknek feleljünk meg. Mintha csak magunknak alakítanánk ki munkahelyet. Ez a kezdeti nagyobb beruházás busásan megtérül az élettartam alatt megnövekedő hatékonyságban, a munkavédelmi eszközök megtakarításán, a balesetek elmaradásán, a fluktuáció hiányán.

Mindenki máshogy viseli a monotonitást, ez egy fontos hatás a sori munka mellett. Ha ismerjük a felmérés alapján operátoraink képességeit, tudjuk őket cserélgetni a munkahelyek között. Egy másik fontos lehetőség, hogy bevonjuk őket a karbantartási feladatokba. Ők dolgoznak a géppel nap mint nap, ők ismerik a legjobban. Lehet, hogy a heti 40 óra aktív termelői idejük 35-re csökken, de a maradék 5 óra, amit a karbantartással töltenek, annyira megfűszerezi a munkájukat, hogy összességében hatékonyabban dolgoznak majd.

A Pareto-elv szerint a leállások 80%-át az alkatrészek 20%-a okozza. Kidolgozzuk ezen hibák elhárításának munkafolyamatát, betanítjuk rá az operátorokat, és ellátjuk őket a szükséges szerszámokkal, pótalkatrészekkel. Ezzel máris a leggyorsabb megoldást kapjuk leállás esetén, ráadásul csökkentjük a drága szakemberekből álló karbantartói létszámunk leterheltségét. Ha mégis profi karbantartókat kell kihívni, akkor is az operátor lesz az, aki a leghatékonyabban el tudja magyarázni a hibát a szakembernek.

Az operátorok így bevonódnak: ha a gép elromlása esetén frontvonalban vannak a javításban is, akkor jobban odafigyelnek a megfelelő karbantartásra, végül kevesebb lesz a leállás, növekszik a kapacitás. Innovatív mérnöki megoldásokkal még többet hozunk ki vállalkozásából.

SZAKÉRTŐNK

TAKÁCS LÁSZLÓ

ÍRJON NEKÜNK!

ÍRJON NEKÜNK!

Ha Önt is érdeklik szakértői megoldásaink, töltse ki a kapcsolatfelvételi űrlapunkat!