SITI ÉVA

MUNKAÜGY, MUNKAJOG, MUNKAIDŐKERET, MUNKABÉR

Van egy mondás, miszerint az emberek szívéhez a zsebükön keresztül is vezethet az út. HR-szolgáltatásaink között olyan teljesítménymenedzsment rendszerre épülő stratégiai megoldást dolgozunk ki cégének, amelynek köszönhetően a munkavállalói motiváltabbak és elégedettebbek lesznek, ami nagymértékben elősegíti a tulajdonosi elvárások elérését.

Van az úgy, hogy az ember már kiskorában sejti, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként. Siti Évát korán vonzani kezdte a bankszektor és a könyvelőirodák világa, ezért tudatosan választott közgazdasági középiskolát. Az pedig ugyanígy magától értetődő volt, hogy érettségi után közgazdászként tanul tovább: a Nyíregyházi Főiskolán pénzügyi szakirányon folytatta.

Aztán megesik, hogy a még nem teljesen kiforrott elképzelések idővel, tapasztalatokkal kicsit finomulnak. Őt két gyakorlat térítette le a megálmodott útról. Egy könyvelőirodában a monotonitás, egy bankban pedig az egyéni döntések hiánya bizonytalanította el. Siti Évát az motiválja a munkája során, ha aktívan használhatja a fejét, amihez kihívások kellenek.

Érdekes, hogy sokan száraz anyagnak tekintik a munkaügyi területet, amelyen végül hazatalált. Ő nem ilyennek látja. Akár egy sakkpartiban, nem elég ismerni, hogy melyik bábuval hogyan lehet lépni, tudni kell összekombinálni őket, hogy kirajzolódjon a nyerő taktika. A munkaügyben a törvények határozzák meg, hogy mivel hogyan lehet lépni, de a lényeg ezek kombinációja – a stratégia.

Siti Éva tíz évig dolgozott Kelet-Magyarország egyik jelentős munkaerő-kölcsönzőjénél, ott tanulta az alapokat. Már három hónap után egy 200 ember átvételét jelentő projekt munkaügyi részét bízták rá. A szerződések mellett hozzá tartozott a cafeteria rendszer, a bérszámfejtés, a számlázás előkészítése és a munkafolyamatokat segítő szoftverek fejlesztésének koordinációja is.

A képzését sem hagyta abba, Budapesten munkajogi szakokleves tanácsadó lett. Volt, hogy egyszerre 2000 kölcsönzött munkavállalóért és 60 különböző megbízóért felelt. Rengeteg esetet látott, amikor a cégek munkaügyi ismeretek hiányában nem törvényesen foglalkoztattak, és még többet, amikor nem aknázták ki a Munka törvénykönyvében rejlő, törvény adta lehetőségeket.

Szakértőjévé vált a munkaidőbeosztás, a munkaidőkeretek, a rendkívüli munkaidő és a bérpótlék kérdéskörének. A legtöbb cég leragad abban az általános megoldásban, hogy heti 40 órában, napi nyolc órában foglalkoztatja az alkalmazottait. Siti Éva azonban átlátja, hogy a cég speciális, egyedi működésén mennyit javíthat akár egy havi, három-négy hónapos vagy adott esetben 12 hónapos munkaidőkeret alkalmazása.

A munkaerő ideális koncentrálása komoly fejlődéshez vezethet hatékonyságban. Mindezt úgy éri el, ahogyan az a Humán Stratégia hitvallásába is illeszkedik: emberbarát módon. Siti Éva vallja, hogy a munkavállaló érték, akinek a megtartása hosszú távon fontos, ezért az ő igényeiket is figyelembe véve alakítja ki a kereteket. Az Ön cégének is tud segíteni törvényes munkaügyi megoldásokkal!

SZAKTERÜLET

MUNKAÜGY, MUNKAJOG, MUNKAIDŐKERET, MUNKABÉR

ÍRJON NEKÜNK!

ÍRJON NEKÜNK!

Ha Önt is érdeklik szakértői megoldásaink, töltse ki a kapcsolatfelvételi űrlapunkat!